Felismerések és vállalások

Volt időszak, amikor nagyon sokat jelentett számomra néhány ismerős - ismeretlen blogja, e-naplója. Naponta több órát ültem (jobban mondva egy térdműtét miatt feküdtem :-) ) a gép előtt és "tátott szájjal" , irígy szívvel olvasgattam a tökéletesebbnél tökéletesebb életeket. 

Persze minden csoda 3 napig tart, vagy max. 3 hónapig...mindenesetre lassan lassan rájöttem, ezen az emberek többsége bizton csak az írásaikban él. A szép kis kertészetről egy panel 5. emeleti lakásából áradoztak, a jól menő családi vállalkozás mögött egy megkeseredett, elhanyagolt önértékelési gondokkal küzdő asszonyka állt....

Hogy jön mindez egy örökbefogadásos- gyerekes- családbaillesztéses irományhoz???...Háááát....

Van úgy, hogy az ember elfelejti a fent leirtakat és bőszen igyekszik csak a jót a szépet, a "kirakatba valót" megosztani. Aztán van, hogy ilyen nincs...vagy lenne ugyan, de több a nehézség a bánat, a félelem, a fájdalom... és ekkor láss csodát, az ember lánya nem ír... mert, hogy néz az ki, hogy homokszem került a gépezetbe... Nehogy már alig 4 hónappal az örökbefogdás után már gond legyen... Pedig van!!!!

...aztán tellnek a napok, egyik a másik után...szürkén, néha már-már feketébe hajlóan. Már nicsenek fotózgatások, nincsen esti mese, nincs játszótér...már csak a KELL van, meg a MIÉRT NEM ÉRTED MEG??? MIÉRT NEM VISELKEDSZ, MIKOR TANULOD MÁR MEG VÉGRE, HISZ EZERSZER ELMONDTAM....

Kegyetlenül kevés időt kaptunk megismerni a gyerekeinket, kegyetlenül gyorsan kellett kiengednünk őket a nagy és kötelező intézményi rendszerbe. 

Kevin 8. éves, nem maradhatott már oviban, Kriszta 7. nem lehet már itthon velem...

Beóvodáztunk, beiskoláztunk két neveletlen, kortársaitól lemaradt, antiszocciális kis "Mauglit"....

És a következményekre senki nem volt felkészülve....